A mai bejegyzésemben betekintést nyerhettek abba, eddig hogy az idők során készített naplóim hogyan is néznek ki közelebbről. Szavakban már bemutattam őket az előző bejegyzésekben, de azt remélem, a videókban átlapozva őket még több ötletet tudok átadni.
Nagyon nagy lelkesedéssel tudok írni erről a témáról, mert nekem az egyik fő hobbimmá vált az életem értékes pillanatainak a megörökítése. Sokféle lehetőség tárul elénk, amivel ezt megtehetjük, amibe beletartozik természetesen számos olyan módszer is, amit én nem alkalmazok. Ha csak a fényképkészítésre gondolok, azt hiszem, az a technika mindenkihez közel áll, hiszen manapság a már telefonunkkal is csodákra lehetünk képesek. Viszont a digitális fényképek korában gyakran előfordul, hogy csak halmozódnak a memóriakártyán, olykor válogatás nélkül, és nagyon ritkán nézzük vissza őket úgy igazán. Van, hogy csak addig emlékszünk rájuk, amíg kiposztoljuk a social media oldalunkra. (De ha már arra rászánjuk az időt, hogy ezeket kiválogassuk, és fotókönyvet csináltassunk belőlük, az is nagyon jó dolog, viszont én szeretem magam összeállítani az emlékkönyveket és eközben elmélkedni, újra feldolgozni, elidőzni a pillanatban, stb.)
Ugyanakkor rengeteg olyan emlékünk is van, amiről nem készült fénykép, és nemcsak annyit ér, hogy egy pillanatig legyen velünk, aztán elmenjünk mellette és a múlt homályába vesszen! Felbecsülhetetlen értékűek azok az élmények, amik tudatosítják bennünk, milyen áldottak és gazdagok vagyunk (és amik által rájöhetünk, mit is jelent a valódi gazdagság). Például ilyenek még az emberekkel közösen átélt őszinte és szeretettel teli pillanatok, amik emlékeztetnek a nehéz időkben, hogy szeretve vagyunk, és Isten gondot visel rólunk. Olyan mementók, amik mentén kiformálódik az életünk és kialakul a személyiségünk – az az ember, aki Te és én vagyunk. Az az egyéniség, akiből nincs még egy ezen a Földön.
Szomorú vagyok olyankor, amikor azzal szembesülök, hogy egy embert meg lehet ismerni a neve, lakóhelye és foglalkozása (vagy épp a facebook oldalának aktuális kinézete) alapján. Rengeteg olyan beszélgetésben vettem már részt, ami csak erre korlátozódott, és onnan nem fejlődött tovább, mert vagy nem volt idő arra, hogy több időt szánjunk egymásra, vagy mert ezek az információk elegendőek voltak ahhoz, hogy bekerüljünk egymás fejében egy skatulyába, ami vagy elég érdekes, vagy nem – ezáltal vagy érdemes a további társalgásra, vagy nem… De egy ember személye nem ennyiből áll. Egy életet nem lehet listázott adatokból megismerni. Magunkat sem szabad ezen kategóriák alapján leírnunk, sem felmagasztalnunk. Előfordul, hogy az embereknek ezekre az adatokra adott reakciói alapján szemléljük magunkat és alakítjuk ki a magunkról alkotott véleményt is. Nem azt mondom, hogy egyáltalán ne érdekeljen minket senki, és hagyjuk figyelmen kívül az emberek visszajelzéseit. Viszont képzeljük csak el, mennyi veszélyt rejt, ha túl nagy jelentőséget tulajdonítunk ezeknek a véleményeknek, és túl sok hatalmat adunk másoknak, hogy felemeljenek, vagy porba taszítsanak a szavaikkal. Hiszen sokszor, ha csak az egyik ilyen kipipálandó kategória nem posztolásra méltóan tökéletes az életünkben, akkor máris értéktelennek, jelentéktelennek, vagy egy bizonyos társaságba nem illőnek érezhetjük magunkat. Ezért muszáj tudatosítanunk magunkban, mennyivel gazdagabb az életünk az önéletrajzunkban szereplő adatoknál.
Ezért szeretem annyira a különböző naplóformák vezetését, mert én is sokszor azonosítottam magam azzal a néhány adattal, amit ismerkedéskor automatikusan megkérdezünk egymástól, olykor zavarunkban, vagy hogy megtörjük a csendet. Persze valahol el kell kezdeni, de ennél van tovább. Magamnak is fontos, hogy lássam, Isten mennyi mindennel megajándékozott már az életemben, és mennyi lehetőséget adott a tanulásra, és a lelkem gazdagítására, a bölcsebbé válásra. Belegondolok, milyen izgalmas és tanulságos lesz évek múlva visszanézni régi önmagamat, vagy akár megmutatni leendő gyermekeimnek, hogy jobban megismerjenek engem, és beszélgetések alakuljanak ki az emlékkönyvek kapcsán.
Elismerem, ehhez azért nagy bátorság kell… Nem mindig szeretek szembesülni múltbeli emlékeimmel, mert azok az átélt traumákat, negatív tapasztalatokat éppúgy felszínre hozhatják és beindíthatják bennem az érzelmek láncreakcióit. Viszont ha papírra vetve rendeződnek bennem ezek az élmények, és ráeszmélek, milyen nagy utat tettem már meg, az egyes emlékek teljesen más megvilágításba kerülnek. Megtanulom felfedezni bennük a jót, és azt, amit érdemes magammal hoznom a jelenbe. Ezáltal máris a remény, hála és motiváció forrásává válik. Ha boldogabb, elégedettebb és céltudatosabb életet szeretnénk, és túl szeretnénk lépni múltbeli sérelmeinken és hibáinkon, ez elengedhetetlen része a folyamatnak. Nyeld le a békát, ahogy szokták mondani. Hát ezt is segítheti minden egyes emlékkönyv és napló vezetése. Megéri rászánni az időt és megnyitni lelkünk ajtajait, és/vagy meglátni a kapcsolatokat is, amelyek ajándékként kísérik utunkat.
Erre az utóbbira csodálkoztam rá akkor, amikor kezembe akadt az általános iskolai emlékkönyvem. Nagyon népszerű volt akkoriban (a 90-es években), hogy egy könyvet körbeadtunk az osztálytársainknak, barátainknak, akár tanárainknak is, akik néhány kedves szót, rajzot és versikét írtak nekünk emlékül. A másik, szintén nagyon személyes emlékgyűjtemény a különböző születésnapi, névnapi, karácsonyi és egyéb képeslapokból, kártyákból áll össze, amiket egészen középiskolától az egyetem végéig gyűjtögettem. Hogy méltó helyet kapjanak, összerendeztem őket egy kézi készítésű scrapbookban, aminek a lapjait régi magazin és prospektus oldalakból fűztem össze, amik színben és mintában illeszkedtek a naplóm témájához. A harmadik féle szép emlék a gyermekkoromból az Édesanyám kártyanaptár és bélyeggyűjteménye, amit szintén féltve őrzök a naplóim mellett, hiszen ezeket lapozgatva is megtelik a szobám emlékekkel.
Az időrendben következő fejezete az életemnek és egy más témájú élménytár az utazós naplóm és a meglátogatott helyszínekről szerzett képeslapok gyűjteménye, amit a következő videóban láthattok. A képeslapokhoz időközben ajándékba is kaptam néhányat olyan helyekről, amiket számomra kedves emberek látogattak meg, és ott tartózkodásukkor eszükbe jutott ez a gyűjtő szenvedélyem. Másrészt megkönnyíti a szuvenírvásárlást is, és így minimalista, költséghatékony, helytakarékos, de mégis maradandó emléket kapok tőlük.
A mai utolsó videó pedig a bibliaolvasó naplómat és a léleknaplómat tartalmazza, amiket végiglapozva azt kísérhetem végig, hogyan ismerkedtem Isten igéjével, majd a tanulmányozása során melyik időben hogyan vezetett, melyik évben melyik ige volt kiemelkedően fontos számomra, és így tovább. Ez nagy megerősítést ad nekem abban, hogy visszatekintve tényleg látszik, hogy Isten mindig velem van, és amikor én alig vonszolom magam, ő akkor a tenyerébe vesz és úgy hordoz. Feledhetetlen élmény ráeszmélni erre, és tudatosítani magunkban, hogy hitünk nem hiábavaló, és életünk folyása nem a véletlen eredménye. Nem dobálnak minket céltalanul a hullámok, ha Istenben bízunk, hanem minden összejátszik a javunkra.
Még egy gondolatot engedjetek meg befejezésül, amivel sok értéket adhattok hozzá a mindennapjaitokhoz: figyeljünk arra, hogy maguk az élmények a fontosak, és nem az, hogy milyen esztétikus vagy épp kusza, de számunkra értékes formában konzerváljuk őket. Éljük át a pillanatokat teljes valójukban, legyünk jelen ott és akkor, és aztán úgy örökítsük meg őket, ahogy megtörténtek. Ha azért készítünk emlékkönyvet, hogy majd megosszuk a facebookon vagy instagramon, óhatatlanul is kozmetikázni kezdjük életünket, és céljavesztetté válik a dolog, ugyanúgy, mint mások véleményére (és lájkjaira) bízni saját élményeink értékességét vagy fontosságát. A retusálatlan, őszinte életből meríthetünk erőt és akkor fejlődünk igazán, ha szembenézünk a kendőzetlen igazságokkal. Ne másoknak, hanem magunknak csináljuk. Ha viszont úgy érezzük, mások is ötletet meríthetnek és épülhetnek a kreálmányainkból, ne féljünk attól, mit mondanak mások.
Ha szívünkben minden rendben van és Istennel is békében vagyunk, csak ez számít igazán, és maga az alkotás folyamata. A mi személyünk mindig több és részletgazdagabb lesz, mint amennyit a nagyvilággal megosztunk. Életünk fontosabb, mint a kapott lájkok száma és az elért eredményeink, megszerzett tárgyak és azokért kapott elismerés, de még annál is több, amit a saját titkos kis naplónkban megőrzünk.
Isten csodálatos teremtményeiként értékesek vagyunk, és ha Őt és Krisztus megváltó ajándékát elfogadjuk és életünket erre alapozzuk, ezt az értéket fogjuk közvetíteni mások felé, amit nem rág meg a moly, nem emészt a rozsda, mert örökkévaló, romolhatatlan kincseket gyűjtünk. Így leszünk igazán gazdagok.
Ezzel együtt kívánom, hogy ti is találjátok meg, és alkossátok meg saját életek emlékkönyvét. Esetleg mondjátok el, hogyha van olyan emlékmegőrzési módszeretek, technikátok, amit én még nem ismerek, hogy egymást is gyarapítsuk az ötletekkel.
Találkozunk a következő bejegyzésben, addig is higgy, tervezz, alkoss, és tégy mindent szeretettel!