A Judit Alkot története

Dr Pálné Hasilló Juditnak hívnak, és Debrecenben élek.

​

De mit is mondhatnék magamról? Kezdem a legfontosabbal: Jézus Krisztus gyermeke vagyok. Nap mint nap rácsodálkozom sok áldására, amikkel eláraszt, és arra, hogy még az élet legnagyobb viharaiban is biztos támaszt és reményt ad számomra. Hogy mi vezetett odáig, hogy magaménak tudhatom ezt a kegyelmet, ahhoz vissza kell tekintenem általános iskolai éveimre. A hittanórák alkalmával ismertem meg Jézust és azt, hogyan mentette meg az emberiséget az örök halál állapotából. Aztán felismertem, hogy ez nem valami általános, elméleti tanítás, melyet csak távolról szemlélhetek, hanem személyesen magaménak tudhatom. Isten szeret engem. Ekkor elfogadtam Őt személyes Megváltómnak.

Viszont ekkor egész életemet még nem tudtam rábízni, és sajnos sokáig saját vágyaimat kergettem ezután is ahelyett, hogy Benne bíztam volna feltétel nélkül. Jött a középiskola, aztán az közgazdasági egyetem, és az új tapasztalatok, új emberekkel való találkozás, és „az élet sodrása” hatására egyre távolodtam Istentől. Hittem benne továbbra is, de ez az életemen nem látszódott meg. Emiatt nem volt zökkenőmentes ez az út, sok próbatételen kellett átmennem, mire 2009 nyarán felismertem, hogy eddigi Istenhitem mennyire erőtlen és felszínes volt. Bár próbáltam tanításai szerint élni, mégis tulajdonképpen magamnak éltem, és életem fontos kérdéseiben nem az Úr akaratát követve döntöttem, hanem inkább saját terveimre vártam az áldását, miközben tulajdonképpen ezek a tervek az emberek elvárásai által voltak befolyásolva. Ez zavarta meg az iránytűmet annyira, hogy nem tudtam felismerni, melyik az az álom és életcél, amelyik hozzá visz közelebb és melyik az, ami eltávolít tőle és csak a horizontot kergetem, amikor azok felé törekszem. Ekkor kezdődött az igazi átformálás az életemben, amikor minden vágyamat és tervemet, minden elvárást és külső nyomást le tudtam tenni Isten kezébe. Ő segít helyreállítani a káoszt és kiválogatni életünkben azt, amiért érdemes küzdeni, Vele, és az Ő védőszárnyai alatt. Ezt a szeretetkapcsolatot szeretné mindannyiunk életében helyreállítani, hogy ne éljünk többé távol tőle, mert a mi igazi helyünk, az otthonunk Isten tenyerén van. Én is ettől a felismeréstől kezdve tapasztalom, hogy minél közelebb vagyok az Úrhoz, és minél inkább átitatódik a szívem az Élő Ige igazságaival, annál inkább tisztul a kép.

Azóta valahogy minden mozaikdarabka egymás után kerül a helyére, és ez nagyon jó érzés. Ő adott bátorságot ahhoz is, hogy újra az iskolapadba üljek, teológiát tanulhassak, világot láthassak, hogy jobban megismerjem őt, és próbára tegye hitemet, bátorságomat, egész valómat. Ez alatt az idő alatt érezhettem meg, hogy az igazán reménytelennek látszó nehézségekből is győztesen kerülhetek ki. Amíg azzal voltam elfoglalva, hogy hogyan boldogulhatnék a világban, hogyan illeszkedhetnék be egy általam elképzelt ideális szerepmodellbe (ami mellesleg nem is az én méretem volt, mint az a kabát, ami itt szorít, ott túl bő, és belefárad, aki hordja), addig észre sem vettem, milyen csodálatos dolgokat tartogat számomra az Úr, és hogy milyen sok mindent kaptam már eddig is. Olyan képességeket és álmokat, amik mindvégig itt lappangtak bennem, de rengeteg dolog elvette tőle a figyelmemet és az energiámat, és amiket nélküle csak elpazarolnék.

De így például a festés iránti szeretetemet is tudom úgy kamatoztatni, hogy azzal őt dicsőítsem, a magam tökéletlen módján.

Aztán az ő kegyelméből találhattam meg életem párját, akivel egész életemet megoszthatom, és most már együtt élhetünk az Úr dicsőségére. Isten ad erőt, hogy együtt menjünk tovább azon az úton, amit elkészített számunkra.