Az utóbbi hónapokat úgy jellemezhetném, hogy hibernációban voltam… :)
Sok ötletem volt, hogy miket fogok idén megvalósítani, viszont ahogy átléptünk az új évbe, a várt lelkesedés nem érkezett meg vezényszóra, mint ahogy január elején azt várná az ember, és amit kívülről is sugall a világ, hogy ugorjunk fejest az életbe, mert “új év, új én”, és “minden lehetséges”. Ilyenkor olyan sok fogadalom, terv születik, amit talán az “új kezdet” és a friss határidőnaplók üres lapjai indukálnak, azonban az is már-már közhely, hogy az újévi fogadalmaknak a nagy része betartatlan marad, vagy a kezdeti lelkesedés hamar elvész és füstbe megy az egész. Elgondolkodtam, hogy talán azért lehetséges ez, mert nem vesszük számításba az életünk, testünk-lelkünk természetes ritmusát, és egy mesterségesen generált életritmusba akarjuk betuszkolni magunkat, amit a “világ”, a társadalom, vagy épp az ismerőseink akarnak megteremteni számunkra. Talán a karácsonyi ünnepekre való készülődés és adventi forgatag után több időre lenne szükségünk, hogy feltöltődjünk és új lendületet vegyünk... A naptári év kezdete másrészt épp a tél közepére esik, ami nálunk az év leghidegebb hónapjának kezdete. Ilyenkor a természet alszik, pihen, regenerálódik. A növények és állatok lelassulnak, minden energiájukat felemészti a túlélés, miközben próbálják melegen tartani magukat, és a tartalékaikból élnek. De ennek ekkor van itt az ideje, mert erőt kell gyűjteniük a rügyfakadásra és a tavaszra, mert számukra akkor indul be újra a “hajtás”. :)
Talán nekünk is hallgatnunk kellene erre a tanácsra – gondoltam - , és nem is tehettem mást, mert a testem-lelkem ezt súgta belül. Nem volt meg a lendület, hogy fejest ugorjak a produktivitásba. Pedig ilyenkor a csapból is ez folyik… A social media felkapja az új fitness, tervezős, új diéta és motivációs tartalmakat, amik ugyan jó szándékkal és pozitív céllal készülnek, és sokan érzik úgy, hogy tényleg segít, de vagyunk úgy néhányan azt hiszem, akiknél ennek nem januárban van itt az ideje.
Ezért úgy határoztam, eltávolodok kicsit a social mediától, hogy az üzenőfalak kifogyhatatlan tartalomcunamijától kicsit megtisztítsam az elmémet, lelkemet, miközben a saját tempómban foglalkozok azzal, amivel kell, és regenerálódok azzal, amit igazán szeretek, és nem azt, amit az algoritmusok diktálnak.
Ha elődeinkre gondolok, hogy hogyan éltek régen, rájövök, hogy ők sokkal inkább harmóniában voltak az évszakok változásával és azzal, ahogy a természet lüktet. Mi nagyon eltávolodtunk már ettől, és sokszor nem is értjük, miért érezzük, hogy valami nem jó. Városlakóként még inkább érzem ennek az eltávolodásnak a hatásait. Viszont keresem azokat a dolgokat, amiket a korlátozott lehetőségek között is kicsit visszavisznek ahhoz a ritmushoz, amit úgy sejtem, “odafent “ terveztek el számunkra. Természetesen nem tehetjük meg azt, hogy mindent eldobunk és megállítjuk az életet egész addig, amíg hideg és sötét van odakint… de arra odafigyelhetünk, hogy mikor érdemes lassítani, és mikor van itt az ideje kockáztatni, feszegetni a határainkat és új lendületet adni életünk folyásának.
Az igaz, hogy tapasztalataim szerint akkor van a legkevesebb időnk és lehetőségünk időt szakítani a feltöltődésre, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá, viszont van, amikor muszáj.
Nem is kell, hogy tétlenül teljenek az elvonulás és lassítás napjai. Én például úgy döntöttem, hogy szabad perceimben inspirálódok, játszok a művészkellékeimmel, ötleteket gyűjtök, és így töltöm fel belső tartalékaimat, mert hát én nem professzionális tartalomgyártó vagyok, hanem a művészet az első számomra. Így teltek hát hibernálásom napjai: sok elmélkedéssel, magamba fordulással, reflexióval és olvasással, és kísérletezéssel, ami a művészetet illeti. Például régóta szerettem volna kipróbálni az akrilfestést, és végre most megtettem. (Első akrilfestményem látható a fenti képen :) Ezért most már ahogy a természet is újraéledt, én is sokkal energikusabbnak és lelkesebbnek érzem magam. Így számomra most ez az igazi év kezdete.
Az alkotói folyamat és a kreatív munka lassú és hullámzó. Teljesen ellentétben áll azzal a ritmussal, amit az internet világa diktál. Ehhez az is hozzátartozik, hogy az én saját lényem ritmusa és az a mód, ahogyan az életemet élni szeretném, az is lassabb és nyugodtabb, mint amibe belekényszerít a “rohanó világunk” (már ha kimondom vagy leírom ezt a kifejezést, már akkor borsózik a hátam, mert minden idegszálam tiltakozik ellene). Kettősség él bennem, hogy szeretném megosztani másokkal a munkáimat és a szépség iránti szeretetemet, amihez egyszerűbb módot nem tudok, mint az internetes platformokat, ahol a legtöbb emberhez van lehetőség egyszerre szólni. Ezzel egyidőben azonban nem szeretném, ha felőrölne a mókuskerék, hogy mindenből “social media tartalmat” kell csinálni, amihez csak hozzáfogok, és szeretném megélni a pillanatot, amiben épp vagyok, és hálásnak lenni, rácsodálkozni az apró csodás dolgokra, amiket Isten elhalmoz minket naponta.
Kíváncsi lennék arra is, hogy ti is érzitek-e ezt a ritmusbeli különbséget a világ és a lelketek között, vagy ha tudtok alkalmazkodni a kinti száguldáshoz, akkor azt hogyan teszitek. Milyen feltöltődési módszereitek vannak és hogyan, mikor éltek velük? Szívesen olvasnám az üzeneteiteket, akár itt lent kommentben, akár privát e-mail, vagy facebook üzenet formájában…
Amit én tervezek az évem kezdetén, az az, hogy a következő hetekben megmutatok néhány művet, amik ebben a hibernációs, elvárások nélküli, laza, feltöltődős időszakomban készültek. Aztán pedig egy-két rendelésre és kérésre készült munkám is helyet kap majd a galériámban. Tutorialokkal és apró DIY ötletekkel is készülök, ha van kedvetek, tartsatok velem :)
Te milyen téren érzel leginkább különbséget a saját lelked és a világ, vagy a social media által diktált ritmus között?
Write an answer
Write an answer