Az idő, amit a rózsádra vesztegettél...

Nemrég a debreceni botanikus kertben jártam, és még épp sikerült elcsípnem a magnóliák utolsó virágait. Csodálatosan szépek, és a kedvenceim közé tartoznak, ezért szerettem volna megőrizni az emléküket a magam módján. Eltöltöttünk a párommal egy egész délutánt a tavaszi zsongásban, a nyíladozó fák és bokrok között, és a kerttel együtt szinte mi is megújultunk. Virágillattal és madárcsicsergéssel lett tele a szívünk, és ahogy hazaértünk, úgy éreztem, muszáj alkotnom. Rögtön le is ültem festeni… :) A természet ihlette tehát ezt a képemet is.

Háttérnek egy természetközeli halvány zöld árnyalatú kör formát választottam, ami érzékelteti a botanikus kert friss, üde hangulatát. A magnóliának csak egyetlen ágát festettem meg, de ezen a növény három állapota is látható a bimbótól a kinyílt, beporzásra váró virágig. Mint sok más fa és bokor, a magnólia is először a virágaival kápráztat el minket, így a levelei még épphogy előbújtak. Zsenge hajtásaik látszanak csupán.

Sokat tanít nekem a természet, és az a folyamat is, amely során a szépségeit próbálom megörökíteni. Például a növény életszakaszainak van olyan része, amit unottan, türelmetlenül várunk, hogy véget érjen, és végre ugorhassunk az érdekes részekhez. A hosszú kopár tél nem sok reménnyel kecsegtet, hiszen csak a csupasz ágakat, csonkokat látjuk… olyan hihetetlennek tűnik, hogy valaha is élettől duzzadó lombok nőjenek ezekre a halottnak látszó gallyakra… Sokszor figyeltem én is novembertől áprilisig, és sóvárogtam a virágok, és a szemmel látható eredmények látványa után.

Ám a természetben csakúgy, mint a mi életünkben is mindennek megvan a maga ideje. Van, amikor csak a felszín alatt történnek a dolgok, a szemünk elől elrejtve. Sok dolog van, amit nem szabad siettetni, mert időt kell adni neki, hogy megérjen. Nem minden virág egyszerre nyílik, és nem is egyforma idő alatt nő meg, így ahányan vagyunk, mi is annyiféle utat járunk be.

A természet tehát arra tanít engem, hogy mindennek adjak időt. Adjunk időt magunknak, amíg a gondolataink, kapcsolataink, a terveink, az álmaink, az alkotásaink kifejlődjenek, és éretté váljanak. Ezt a folyamatot sosem szabad kispórolni, mert ha idejekorán akarjuk learatni a gyümölcsöket, akkor nem láthatjuk azt, amivé válhatott volna… ne feszegessük a rózsa bimbóját, mert akkor sosem lesz belőle kiteljesedett virág…

Mindezt tudva nem meglepő, hogy ez igaz a festményekre is, amit gyakran megtapasztalok alkotás közben. Bár sokszor türelmetlen vagyok és már rögtön a végeredményre áhítozom, rá kell szánnom az időt és meg kell adnom a teret, hogy megérjenek a kezem alatt a részletek, és teljessé váljon egy kép. Ha elsietem, az meglátszik a végeredményen, és az is lehet, hogy elölről kell kezdenem az egészet.

Azért készítem ezeket a felgyorsított videókat, mert engem mindig lenyűgöz, amikor valaki más alkotását láthatom ilyen rövid idő alatt életre kelni. Inspirációt, ihletet merítek, új technikákat tanulok, és arra ösztönöz, hogy én is alkossak. Arra viszont újra és újra emlékeztetnem kell magam, hogy “jó munkához idő kell”, és mindig több időbe telik az alkotás, mint az külső szemlélő számára látszik.

De ez nem szegi a kedvem. Hiszen a ráfordított idő az egyik legértékesebb dolog az ember életében, és ez az, ami ezeket az alkotásokat olyan becsessé teszi. Ahogy Antoine de Saint-Exupéry írja: “ Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.”

Ez idő alatt pedig nemcsak az alkotás fejlődik és kel életre, hanem én is. Minden alkalom tanít valamit és segít, hogy türelmesebb legyek, és legközelebb még jobban csináljam, és méginkább értékeljem a kis részleteket, amik egy mű szívét-lelkét adják. Épp ezek a részletek azok, amiket elsőre talán észre sem veszünk, de ha nem lennének ott, a hiányukat rögtön érzékelnénk. Ám minden ecsetvonás, minden színárnyalat, és minden alkotással töltött perc a kép részévé válik.

Nem az elsőre tökéletesen meghúzott vonalakról, és a tökéletesen kikevert színekről szól tehát ezeknek a képeknek a története, hanem a művészet szeretetéről, az idő és energia ráfordításáról, és az elszántságról és szenvedélyről, ami hajt, hogy végigcsináljam és hogy jobb akarjak lenni minden alkalommal. Mindez benne van abban, amit a falra kiakasztok, képeslapként elküldök, és az internet segítségével megosztok. :)